Könyvajánló - SZEX, VÉR ÉS NEKROMANCIA FELSŐFOKON

Hosszú évek óta ugyanaz a válaszom a „ki a kedvenc íród?” című klasszikus randi-kérdésre: 

Laurell K. Hamilton. Tekintve, hogy immár ki tudja, hányadik alkalommal, de most is épp az Anita Blake, vámpírvadász című sorozatának egyik kötetét nyúzom, gondolom nem lesz meglepő, hogy ezen írás a 48 éves, biológia és irodalom szakot végzett arkansasi anyuka és a természetfölötti lények nagy szakértőjének ingyen reklámja lészen. Azok, akik minden körülmények között ragaszkodnak ahhoz, hogy a realitás talaján térdepeljenek, szerintem inkább még most köszönjenek el békében. Akik viszont nyitottak egy olyan világra, ahol a vámpírok, likantrópok, boszorkányok, nekromanták, zombik, démonok, szellemek, dzsinnek és a mostanában divatos horror-lények egyéb képviselői úgymond a „fényben járnak”, de legalábbis a társadalom „teljes jogú tagjai” (köhömm, na persze, anno a feketéket is ezzel kábították, hogy aztán egy nem is olyan eldugott sikátorban agyonverjék őket…), azok nagyon jó helyen járnak, olvassanak csak tovább. A sorozat nevéből kikövetkeztethető, hogy a főhős egy Anita Blake nevű nőci. A fülszöveget elolvasva megtudjuk, hogy halottkeltő (a gyengébbek kedvéért: zombikat parancsol elő a sírból jó pénzért), bejegyzett vámpírvadász és a rendőrség „szörnyszakértője”. Nagy kaland, mostanában divatnak számít, hogy filigrán, bájos színésznők verik ki még a sz*rt is jól megtermett pasikból, horrorfilmek esetén pedig Jessica Biel óta tudjuk, hogy mezítlábas halandó létére egész jól megállja a helyét Penge mellett, ami a vérszívók aprítását illeti. Bevallom, hogy amikor egy főiskolai csoporttársam ajánlotta a sorozatot (akkor még csak 4 kötet jelent meg magyarul, jelenleg 16-nál tartunk és még jó pár várható), némi fenntartással nyitottam ki a frissen megvásárolt könyvet. Egy rövidnek mondható, kétórás vonatút során viszont magába szippantott az írónő LENYŰGÖZŐ stílusa és hihetetlenül kifacsart fantáziája! Ez az Anita nevű csajszi olyan, amilyen titokban a legtöbb kislány és fiatal nő lenni akar: önálló, kemény, eszméletlenül jó humorú, dögös és veszélyes – igazi bombázó. A körülötte legyeskedő pasik pedig… hát hogy is fogalmazzak… a még magunk előtt is elszántan titkolt vágyaink szobrász-faragta-testű, dögös, csábító, estébé, estébé… megtestesítői. 

Oké, adott tehát egy mélynövésű, de annál nagyobb mellényű, legtöbbször iszonyú dühös és Browning Hi-Power típusú kézifegyverét mindennél többre becsülő Hóhér, meg egy falka bugyirózsaszín álmainkból előszabadult pasi. Ez eddig max. egy Alkonyat-kategóriás gagyi és valami szoftpornó keverékére hajaz. Viszont, hála a rendőrségi szálnak, a mi Anitánk minden kötetben valami nagyon-nagyon véres és a testi épségére igencsak komoly veszélyt jelentő nyomozásban vesz részt olyan tevékenyen, hogy a zsaruk helyében én szaporán szégyellném magam, amiért egy kis seggdugó lekörözi a sokat látott és tanult közegeket. Hamilton kisasszony biosz-diplomájának és a St. Louis-i rendőrséggel való jó viszonyának hála, a helyszínelések és a bűntények részletessége a krimiírás istenségeinek legzseniálisabb munkáit is messze lekörözi – elsőre lécci! senki ne próbáljon semmit fogyasztani olvasás közben, mert ha azok közé az olvasók közé tartoztok, akik lelki szemeik előtt filmként pörgetik a leírt sorokat… hát, nem biztos, hogy megmarad bennetek a kaja.

Tehát van nyilván szerelmi szál (húúúú, de még mennyi!!! – egy idő után majd jegyzetelni kell…), van krimi, és tekintve, hogy a főbb szereplők mégiscsak vámpírok és különböző alakváltók (főleg farkas-, patkány- és leopárdemberek), a történetek csak úgy fulladoznak a mágiától. De a sorozat legnagyobb erénye számomra mégis Anita semmivel össze nem téveszthető humora. Itt van ez a pici, törékeny, csinos nő, aki néha tenyérbe mászóan rámenős tud lenni, ha életek forognak kockán és valami vaskalapos seggfej késlelteti a nyomozást, illetve aki mindig nála legalább 50 kilóval és pár évszázaddal idősebb rosszfiúkkal bombázik össze. Azt várná az ember, hogy csendben előveszi a stukkert és nokedli-szaggatót lyuggat belőlük. Persze meg is teszi, csak előbb hozzájuk vág pár olyan beszólást, hogy az olvasó a földön fetreng a sunyin támadó röhögőgörcstől. Mint említettem, Blake kisasszonynak HIHETETLEN humora van! A leggusztustalanabb helyszínelés, a legzűrösebb érzelmi perpatvar, a legveszélyesebb akciók kellős közepén olyan belső monológokat ereszt meg és/ vagy olyan vicces beköpésekkel lepi meg a többi szereplőt, hogy az már sokszor a szürrealitás határait feszegeti. Szó szerint haláli a csaj.

De hogy némi negatívumot is mondjak már: úgy kb. a nyolcadik könyv tájékán a sorozatban kezd erősen a hardcore szexjelenetek, a szerelmi sokszög és a természetfeletti katyvasz felé tolódni a hangsúly. Megjelennek a szexuális aberrációk, a bántalmazás számtalan olyan formája, amiről egy egészséges lelkivilágú ember normális esetben még csak nem is hallhatott, és a gyilkosságok is egyre embertelenebbekké válnak. A szó minden lehetséges értelmében szörnyetegekkel cimborálunk – és sok esetben nemcsak, hogy megértjük a mozgatórugóikat, bólogatunk az érveléseikre, hanem egyenesen megbarátkozunk velük és urambocsá! megszeretjük őket, a lelki sérüléseikkel, álmaikkal, vágyaikkal, félelmeikkel együtt. És arra leszünk figyelmesek, hogy ha ez az Anita nevű kis méregzsák valós személy lenne, megtiszteltetésnek éreznénk, ha mi is felkerülnénk arra a bizonyos „képes lennék ölni a védelmében”-listára.

Szóval, miért is ajánlom ezt a sorozatot? Mert a manapság divatos vámpíros témát egy egészen új oldaláról közelíti meg: bemutatja, hogy sokszor mi, emberek legalább olyan kegyetlenek tudunk lenni, mint maguk a természetfölötti rosszcsontok – sőt, hogy míg ők többnyire a túlélésért ölnek, a halandók közt vannak, akik szörnyetegeknek születtek. Mert Laurell K. Hamilton bebizonyítja, hogy társadalmunk képmutató, még mindig az előítéletek uralják az életünket, és sokszor teljesen normálisnak tűnő barátaink olyan látens fajgyűlöletet dédelgetnek magukban, hogy Hitler tapsikolva rázna kezet velük. Ajánlom ezeket a könyveket mindenkinek, mert a szereplői élő, lélegző, hús-vér emberek, és hála Anitának, ez a széria megtanít arra, mi az igazi barátság, mit jelent a feltétel nélküli szeretet, mik a valódi értékek, mi az, hogy zsigeri lojalitás – és hogy sosem késő változtatni az életünkön. Megmutatja, hogy az életben soha semmi sem pusztán fekete vagy fehér, hogy minden területen az a kellemetlenül zavaró szürke árnyalat dominál. És nem utolsó sorban az írónő fantasztikusan gazdag képzeletének szövevényes meséit bogozgatva lassan rájövünk arra is, hogy egy sarkaiból teljesen kifordult világban milyen nehéz is embernek maradni a szörnyek között. Ajánlom mindenkinek, aki már tudja, mit jelent élni, harcolni, szeretni és szenvedni. És nem utolsó sorban: nem fél szakítani a konvenciókkal.

-Nyssa-