A festő
tempera, karton, 2011.január 27.
Gondolom nem titok, hogy mi ihlette a képet. Bár nem közelíti meg azt, amit érzek egy-egy MARS koncerten, de ilyesmi elképzelésem van a legelső fellépések mögöttes látványáról. Címet is felesleges lenne adnom, mert semmi plusz magyarázata nincs a képnek; egyszerűen festettem, amit J fest a színpadon.
Temperát használtam hozzá, és a képességemet, aminek mélységeiről ekkor, januárban, még csak sejtésem sem volt. Ezért volt nagyszerű ezt a képet az első ecsetvonástól az utolsóig kivitelezni, merthogy igen-igen sok terv pihen bennem, de valóságot adni nekik; bár egyre alkalmasabb vagyok rá, némelyiknek így is lehetetlen! Egy szó, mint száz, remélem, nem csak én érzem azt, amit ábrázol.
Kívánságfa
tempera, karton, 2011.január 31.
Mielőtt még valakinek Tim Burton, vagy a Nightmare BC jutna eszébe, semmi köze hozzájuk! Ez a kép is úgy kezdődött, mint a többi; kiválasztottam a színeket, amit nehéz elképzelni, hiszen egyetlen egy uralkodik rajta; a fehér. Talán csak hiányzott a tél fehérsége, tisztasága, sűrű tompasága, a füstös, hideg naplemente, ami felénk nem igazán volt januárban. Helyette a felhők mögül elő-előpislákoló napfényt verte vissza a fagyos beton. Azért az nem ugyanaz! Egyébként a fa eredetiben nem ilyen szikár és "sötét"; itt csavarog pár utcával odébb, él és virul, és sose vette körül még ilyen burkolt aura.
Megközelítés
tempera, karton, 2011.január 25.
Ez mondható a legelső igazi próbálkozásomnak a festéssel. Második értelemben az első; hiszen gyerekkoromban is fogtam már ecsetet, de sose néztem szembe így vele. Éppen egy mangába voltam belemélyedve azokban a napokban, és abban láttam egy hasonló figurát, aki kérges nyomot hagyott bennem. Persze, az nem volt ilyen sötét, de kellett, hogy a színtelen képregényből előlépett fehér hajzuhatagnak és szárnyaknak hangsúlyt adjak. Sőt, ahogy továbbgondoltam később, nem is egyértelműen angyalról van szó, ahogy sokan látják. Pontosítok. Ahogy mindenki más látja. A szárnyak miatt? A többrétegű, kopó háttér miatt?
-Sz. Gabi-
nekem ez a fás tetszik a legjobban! :)
VálaszTörlésnagyon ügyes vagy Gabi!! :)
Nagyon szépek a képeid Gabriella! Az elsőnél viszont olyan érzésem van, mintha a "Mars szelleme" lenne Jared fölött...:D
VálaszTörlésOlyan büszke vagyok rád, Gabi. Elérted azt, amiről beszélgettünk hosszú hónapokkal ezelőtt: új életet kezdtél, új álmokat kovácsoltál és elindultál a megvalósításuk útján. De még hogy!
VálaszTörlésRitka értékes ember vagy, sőt, mit több, fantasztikusan tehetséges művész. Bárki bármit mond, SOHA ne add fel! :)
Wow, nagyon tetszenek!
VálaszTörlésHihetlenül jól adod át az érzelmeket képeken keresztül, és bár fogalmam sincs, hogy azt érzem-e, amit tényleg éreztetni akarsz, de nem tudok csak úgy mindenféle gondolat nélkül elmenni ezek mellett! Szívesen látnám majd a jövőben a többit is :D
Ez "a" művészet. Gyönyörűek. Kifejezőek. Tényleg nem tudok mást, mint hajbókolni lenyűgöző tehetséged előtt. Abba ne hagyd!
VálaszTörlésNagyon szépek a festményeid, nekem a harmadik tetszik a legjobban :)
VálaszTörlésKöszönöm a pozitív hozzászólásokat, ezekből, vicc nélkül és szó szerint eléldegélek egy-két hétig! :)))
VálaszTörlésGabi
Imádom, amikor olyan embereket sodor elém a világháló, akik hasonló helyzetben lehetnek, mint én, mert sikerült megtalálniuk a művészet azon formáját, amiben kifejezhetik önmagukat! Te is ilyen vagy, és gyönyörűek a festményeid, csak gratulálni tudok hozzá!
VálaszTörlésNekem leginkább a Kívánságfa tetszik, sokatmondó, és tényleg mindenkinek mást jelent.
Csak így tovább, Gabi! ^^
Zseniálisak a képek, el vagyok ájulva tőlük! Nagyon büszke vagyok rád és hálásan köszönöm, hogy megmutattad nekünk a festményeidet! Nagyon sok sikert kívánok a folytatáshoz! Remélem, hogy mások is felfigyelnek a tehetségedre!
VálaszTörléshű, Gabi! annyira örülök, hogy végre láthatom a képeidet! Eszméletlenül jók, nagyon-nagyon tetszenek! A "Kívánságfa" rögtön belopta magát a szívembe, és még csak nem is jutott eszembe róla Tim Burton :D
VálaszTörlés